Kitahara Iori egy fiúiskolában tanult középiskolásként, és miután sikeresen elvégezte, úgy döntött, egy tengerparti egyetemen folytatja a tanulmányait, amihez pedig el kell költöznie otthonról. Izgatottan várja, hogy megkezdje életének egy álmokkal teli új szakaszát, amiben végre újra felfedezheti önmagát, szépséges lányokkal ismerkedhet meg, és persze kiélheti a fiatalkorát is. A nagybátyjának van a környéken egy búvárboltja, így még lakhelyet is sikerült magának biztosítania. A bökkenő azonban csak annyi, hogy az egyetemi élete nem épp úgy indul, ahogy szerette volna! Vajon képes lesz megőrizni a józanságát ebben az új környezetben, vagy az itallal mit sem spóroló egyetemi búvár klub áldozatává válik?
A letöltési linkek megtekintéséhez jelentkezz be!
Hozzászólás írásához jelentkezz be!
10:06:02#5
Micsoda karácsonyi ajándék! Köszöntem szépen!
Utoljára módosította: ()
12:58:26#4
Köszönöm szépen a munkátokat
Utoljára módosította: ()
19:36:16#3
Húú bocsi, értő olvasásból elvéreztem, "... az anime is készül" részt sikerült félreérteni
Utoljára módosította: ()
16:30:59#2
Nem teljesen értem, hogy annak mi köze van bármihez is. A 2018-as első évadot fogjuk először kiadni (lévén a 2. évadnak jelenleg még bejelentett időpontja sincs), és a manga kiadásunk jelenleg ahhoz képest fog előrébb járni. Amire érkezik a 2. évad, arra remélhetőleg már jóval előrébb leszünk a mangával.
Utoljára módosította: ()
16:22:21#1
Nem akarok okoskodni, de van már egy anime 2018-as, a várva vár folytatását harangozták be végre .
Utoljára módosította: ()
A projekthez még nem érkezett egy hozzászólás sem.
A kategóriában még nem szerepel egy bejegyzés sem.